Craniosacralis terápia
A craniosacralis terápia elnevezése két latin szó összetételéből származik: cranium=koponya, sacrum=keresztcsont.
Testünk egyik legfontosabb rendszeréről, a központi idegrendszert körülvevő anatómiai struktúrák összességéről van szó, melynek egyik végpontja a koponya, a másik pedig a keresztcsont, ill. a farokcsont. Ha ezen a területen feszültség van a szövetekben, az a szervezet egészére hatással lehet, ezért különösen fontos a craniosacralis rendszerünk kiegyensúlyozott működése.
Születéskor a baba egész teste, de különösen a koponya és a nyaki gerinc területe kerül nagy nyomás alá a szülőcsatornán való átpréselődés során. (Császármetszés esetén más erőhatások érvényesülnek, és szinte mindig érintettek lesznek a felső nyaki csigolyák) Ezek a feszültségek sokszor nem oldódnak ki maguktól, és még felnőtt korban is kitapinthatóak maradnak a szövetekben. A születési feszültségmintázatokra rakódik rá az évek során minden későbbi sérülés, baleset, és érzelmi feszültség lenyomata. A cranioval gyengéden, mégis nagyon hatékonyan oldódhatnak az életünk során átélt stresszes, vagy akár traumatikus tapasztalatok szöveti-, idegrendszeri és érzelmi lenyomatai.
A kezelés felnőttek számára a masszázságyon fekve történik a legkényelmesebb, relaxált helyzetben (háton, hason vagy oldalt fekve) Az érintések nagyon finomak, általában a háton, a gerinc mentén, a koponyán, a vállaknál, vagy a lábaknál érintem a testet, de dolgozhatunk a hason és a mellkason is. Minden érintésről egyeztetünk, és a nehezen megközelíthető területeket, ahol esetleg traumát őriz a test, csak óvatosan, a kliens határait és befogadóképességét tiszteletben tartva közelítem meg.
Picit nagyobb, már forgó, kúszó-mászó babákat a földön, matracon ülve szoktam kezelni, de lehetséges a szülő ölében, karjában tartva, akár szoptatás közben is. Kisebb gyerekekkel, akiknek unalmas és sokszor kivitelezhetetlen lenne egész idő alatt egy kezelőágyon feküdni, szintén a földön ülve, játék közben dolgozom.
A biodinamikus megközelítés
A biodinamius craniosacrális terápia atyja, William G. Sutherland (1873-1945) oszteopata orvos a koponyát vizsgálva jutott arra a felismerésre, hogy a koponyacsontok a varratok mentén egészen finom, ritmikus mozgást végeznek az agyi-gerincvelői folyadék áramlásával összhangban. Mentorával, az oszteopátia megalapítójával, A.T. Still-lel együtt indultak el ezen a felfedezőúton, mely szemben állt az akkori anatómiai ismeretekkel, miszerint a koponya csontjai mozdíthatatlanul, szilárdan össze vannak csontosodva. Ezt a finom, ritmikusan táguló és összeszűkülő mozgást, amit nemcsak a koponyában, hanem az egész craniosacralis rendszerben felfedeztek, elsődleges légzési mechanizmusnak nevezték el. Sutherland mélyen hívő és a Bibliát ismerő emberként ezt az árapály-szerű mozgást az „Élet lélegzetének” (Genezis 2, 7) nevezte el, mely gyakorlott kezek által a test bármely pontjáról kitapintható.
A 20. század során több irányzata is kialakult a craniosacralis terápiának, melyek mind nagyon gyengéd érintéssel dolgoznak, viszont szemléletmódjukban és a terapeuta által végzett beavatkozások mennyiségében és minőségében különböznek. Én a biodinamikus modellben képződtem, mert ez áll a legközelebb ahhoz, amit az egészségről, ill. testünk-lelkünk gyógyulásának lehetőségeiről gondolok és tapasztalok. Sutherland útja az évtizedek során szintén erre vezetett: a test és a kezelési módszer mechanikus megközelítésétől az „Élet lélegzetének” utat nyitó, a bennünk legmélyebb szinten lakozó Egészség kibontakozásának támogatása felé.
Ennek a figyelemnek, ill. a gyengéd, támogató érintéseknek köszönhetően a test és a lélek saját belső bölcsességük és prioritásuk szerint elengedhetik azokat a traumatikus vagy nehéz tapasztalatokat, melyeket a szöveteinkben őrzünk.